Viselkedés
A szakik testbeszéde nagyon világos, miközben nagyon változatos
Amikor a állat felfedezi környezetét gyakran használja nyelvét információ szerzésre és ez fontos társadalmi interakció.
Hőszabályozás
Mint minden hüllő, úgy a szakállas agáma is hidegvérű állat, ezért kell szabályozni, saját testhőmérsékletüket. Ez azt jelenti, hogy használja a testét a hatékony hő elnyerésére, vagy pedig azért, hogy hűtse magát. Ezt sokszor a testük színének a szabályozásával érik el. A reggeli villany felkapcsolásánál megfigyelhetjük, hogy testük elkezd befeketedni ezzel több hőt tudnak elnyelni. Amikor már elég meleget vett fel és nem akarja elhagyni helyét, akkor a száj kinyitásával és lihegéssel a nyálkahártyáján keresztül párologtat. Majd bezárja a száját megnedvesíti nyelvét és újra kinyitja a száját.
Gesztusok
Dominancia
A hím fejének gyors fel-le mozgatásával, bólogatással és szakálla előre tolásával, valamint a szakáll színének besötétítésével, jelzi fölényét.
Alázat
A leggyakoribb alázati gesztus az úgynevezett hullám, ilyenkor a fej és a test lassú fel-le mozgásával és jelzi az alázatát. A másik jellegzetes gesztus a karkörzés, melyet főleg a nőstények szoktak produkálni, de előfordul, hogy a gyengébbik hím mutat alázatot és megadást verősebb vetélytársa iránt.
Több hímet nem célszerű együtt tartani, ugyanis a hatalmi harcok, nem mindig dőlnek el békésen.
Ne tartsuk más állatokkal, mert a kisebb gyíkokat az agáma előszeretettel elfogyasztja, sőt még saját kicsinyeit is. Fontos, hogy új szerzeményünket ne zaklassuk, míg meg nem szokja új környezetét, mert ha ezt nem tartjuk be, könnyen elveszíthetjük drága kedvencünket. Gyerekes szülők pedig ne hagyják, hogy a fiatal hüllőket molesztálják, bármennyire is aranyos a kisállat, mert ezzel szintén halálra ítélhetjük az agámát. Egy kulcsfontosságú tanács a helyes vitaminozás. Az állatnak már az első pillanatban vitamin kiegészítésre van szüksége, mert ha nem porozzuk eleségét minden nap, szintén az örök vadászmezőkre távozik kedvencünk.
Érzékszervek
Szem
A legfontosabb érzékszervük. A természetben nagy hasznát veszik a ragadozók beazonosításánál.
Mivel a szemek a fej két oldalán találhatóak, ezért egy frontális holttér van a látásukban. Így az orra elé tartott eleséget nem fogja felismerni, ezért mindenképp picit távolabb és oldalt kínáljuk fel. Szemükön található még egy harmadik szemhéj, egy membrán, mely arra szolgál hogy védje a szemüket az esetleges sérülésektől.
Fül
Már többször hallottam a tulajdonosoktól, hogy a szaki nem hall, de erre nincs semmilyen biztosíték.
Külső fül nem található fejükön, viszont dobhártya igen, a külső hallójárat hiányában, nincs mi felerősítse a zajokat. A mély hangok azonban zavarják őket, ezért erre mindenképp ügyeljünk.
Orr
A szája felett elhelyezkedik két kis orrlyuk. Sajnos semmilyen infó nincs azzal kapcsolatban, hogy mennyire fejlett szaglással rendelkeznek.
Jacobson szerv és a nyelv
Ez egy nagyon fontos érzékszervük.
A szakik nagyon sokszor érintenek meg különféle helyeken pontokat a nyelvükkel. Ezzel szereznek plusz információt a környezetükről. Az információ a szájpadláson található Jacobson szervben kerül feldolgozásra. A nyelv viszonylag hosszú és ragadós, így jobban tapad rá az eleség.